Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád Vármegyei Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete 3 fordulós versenyt hirdetett fizikai kísérletekből általános és középiskolás diákok számára.

2023-ban 24. alkalommal meghirdetett verseny arra igyekszik ösztönözni az általános- és a középiskolás diákokat, hogy fedezzenek fel érdekességeket a körülöttük lévő világban. Hat héten keresztül, kéthetenként egy tudománytörténeti kérdést és három kísérleti feladatot kellett megvalósítani, megfigyelni és értelmezni, a diákoknak. A versenyre egyénileg vagy 2-3 fős csapatokban lehetett nevezni. Iskolánkból 24-en vettek részt a versenyen kiváló eredménnyel.
Pados Attila 8. E osztályos tanuló 2. helyezést ért el, a harmadik forduló első kísérleti feladatának kiemelkedő megoldásáért és bemutatásáért pedig különdíjat kapott.
Felkészítő tanára: Simonné Baranyai Anna
Gál Benedek Marcell 11. E osztályos tanuló kiemelt dicséretben részesült, a második forduló második kísérleti feladatának kiemelkedő megoldásáért és bemutatásáért pedig különdíjat kapott.
Telekes Ábel 7. E osztályos tanuló 2. helyezést ért el.
Sötéth Ádám 7.E osztályos tanuló a második forduló történeti feladatának kiemelkedő megoldásáért és bemutatásáért különdíjat kapott.
Kiemelkedő munkájukért dicséretben részesültek a következő tanulók:
Sipos Dóra – Uitz Kata 9. E
Gál Krisztián – Pákolicz Bence – Wizner Dávid 11.E
Bacsa Győző Balázs – Debreceni Benedek – Kállai Péter 7.E
Sztankó Maja – Vasaji Elizabet – Vasaji László 9.E
Andrási Izabella – Dankó Korina – Nagy Vivien 9.E
Sárközi Szabolcs 6.E
Szilaski Szonja 11.E
Felkészítő tanáruk Müllerné Ódor Marianna