Kategória: ARCHÍVUM

Öltözz pirosba 2015

oltozzpirosba2015

Február 13-án, pénteken tartjuk „Az öltözz pirosba!” napot. A pécsi székhelyű Szemem Fénye Alapítvány minden évben felhívást intéz az intézményekhez. Azt kérik, február 13-án öltsünk valamilyen piros ruhadarabot, hogy ezzel támogassuk a kezdeményezésüket. Az általuk működtetett intézményben, a DÓRI HÁZBAN gyógyíthatatlan beteg kisgyerekeknek és szüleiknek biztosítanak lehetőséget arra, hogy ők is játszhassanak, kikapcsolódhassanak megfelelő szakemberek felügyelete mellett. Kérem, támogassuk őket azzal, hogy pénteken valamilyen piros színű ruhadarabot öltünk. Aki teheti, 200 Ft adománnyal is segíthet a kis betegeknek. A tanári előtt elhelyezünk egy urnát, amelybe adakozhattok. Az összegyűlt összeget a bál után fogjuk átutalni az alapítvány számlájára.

Ugyanezen a napon a 11.B osztály Valentin napi programokkal vár Benneteket.

Február 13-án délután rendezi a 6. osztály az alsó évfolyamosok farsangját. Ők is a „piros nap” jegyében készülnek. Jó szórakozást kívánunk a résztvevőknek!

Farsang 2015

farsang2015

Simics Balázs – Genuin mechanizmus – kiállításmegnyitó

simicsbalazs-genuinmechanizmus

Emléklap

Köszönet színjátszóinknak a sikeres szereplésért!

adamokesevak-emleklap

Angol nyelvi felvételi

english

Változás az angol felvételi meghallgatás követelményeiben:

nem lesznek szómagyarázatok!

szóbeli vizsga részfeladatai:

  • Kötetlen beszélgetés: A vizsgáztató és a jelentkező a szóbeli témakörökben leírt témák egyikéről kötetlen társalgást folytat a vizsgáztató által feltett kérdések alapján.
  • Képleírás: A jelentkezőnek a vizsgalapon szereplő képről önállóan kell beszélnie.

Szóbeli témakörök:

  1. Személyi adatok, család és barátok, emberek külső és belső jellemzése
  2. Lakás/ház jellemzése, helyiségek és bútorok; házimunka
  3. Lakóhely jellemzői; falu és város
  4. Időjárás, évszakok jellemzői; a természet
  5. Étkezések, élelmiszerek, éttermek; főzés és receptek
  6. Vásárlás, vásárlási szokások, üzletek és áruik
  7. Iskola, tanulás, általános iskola, tantárgyak; nyelvtanulás
  8. Szabadidős tevékenységek, hobbi, érdeklődési kör, olvasás
  9. Szórakozási lehetőségek, színház, mozi, rádió, televízió, újságok
  10. Egészség, sport; betegségek, egészséges életmód
  11. Nyaralás, felkészülés az utazásra; szállodában
  12. Közlekedés, utazás busszal és vonattal; a közlekedés problémái

Ádámok és Évák 2015

adamokesevak

Iskolánk színjátszói is szerepeltek az idei Ádámok és Évák ünnepén, melyet idén a budapesti Nemzeti Színházban rendeztek meg. Felkészítő tanáruk: Hutvágnerné Róth Éva, mentoruk Csadi Zoltán színművész volt.  Kép forrása és további képek: http://www.nemzetiszinhaz.hu/adamok_es_evak_unnepe

Szülői értekezletek

szuloiertekezletek

ISZSZ- értekezlet  2015. február 10. 17:00  Társalgó

(01.27-től 02.04-ig)

5E   február 2.  17:00  Társalgó

   6E   január 29.  17:00   105

   7E   január 27.   17:00   05

   8E   február 3. 17:00  04

   9A    január 28.  17:00  társalgó

   9B    február 4.  17:00  társalgó

   9C    január 27.  17:00   társalgó

9E  január 29.  17:00  103

10A   január 28.  17:15   212

10B   január 27.  17:00  102

10E  január 27.  17:00  112

11A   január 29.  16:30  205

11B   január 29.  17:00  102

11C  február 2. 17:00  111

11E  február 4.  17:00  304

12A  január 29.  17:00  211

12B  január 29.  17:00  311

12C  január 27.  17:00  103

12E  január 29.  17:00  212

Egységes feladatok:

  1. Az I. félév értékelése (osztályé)
    – tanulmányi és szorgalmi munka
    – fegyelmi problémák (hiányzások, ellenőrzők vezetése/ magiszter, viselkedés, szemetelés, rongálás, stb.), nevelési feladatok
  2. Az I félév iskolai eseményei, értékelésük (gólyatábor, Széchenyi-hét, szalagavató, iskolakarácsony), versenyeredmények
  3. A II. félév programjai
    – iskolai és osztályszintű rendezvények
  4. szint-, és záróvizsgákról
  5. Az osztályozóvizsgákról
  6. 10. évfolyam emelt szintű érettségire való jelentkezések
  7. 12. évfolyam.: jelentkezések kétszintű érettségire, felsőfokú intézményekbe, ballagás, érettségi, tablókészítés
  8. SZJA 1%-ának felajánlása
  9. Új órarend
  10. Ingyenes tankönyvek
  11. Az iskola külleméről (rend, a szekrények használatáról, tornafelszerelés iskolai tárolása
  12. Ha bárki bármiben segíteni tud, az iskola szívesen fogadja
  13. Közösségi szolgálat
  14. Iskolai rendezvényekre fotózási engedély (ahol nincs még)

Felvételi feladatsorok, javítási útmutatók

felveteli2015

Múlt héten intézményünkben is sikeresen lezajlottak a felvételi vizsgák, a feladatlapokat és javítási útmutatókat az Oktatási Hivatal oldalán megtalálják, vagy az alábbi linkre kattintva elérhetik:

Központi írásbeli felvételi vizsga 2015

A kijavított feladatlapokat a vizsgázó és szülője január 23-án (pénteken) 8:00-16:00 óra között megtekinthetik. A megtekintéskor a vizsgázó vagy szülője a dolgozatokról kézzel vagy elektronikus úton, pl. digitális fényképezőgéppel másolatot készíthet, hivatalos javítókulcstól eltérő értékelés esetén az értékelésére írásban észrevételt tehet, amelyet január 26-án (hétfőn) 16:00 óráig adhat le az iskolában.

Tanulói észrevétel – eszrevetelilap.pdf 

  • Fénymásolásra sajnos nincs lehetőség!
  • Az igazgató aláírásával és az iskola körbélyegzőjének lenyomatával ellátott, a feladatonkénti részletezett pontszámokat, valamint az összpontszámot tartalmazó, a tanuló nevére kiállított értékelő lap átvehető az iskola titkárságán január 23-a és január 30-a között 8:00-tól 16:00 óráig. Az át nem vett értékelő lapokat február 2-án postázzuk.
  • Emlékeztetjük Önöket, hogy az írásbelire történő jelentkezés nem azonos az iskolánkba történő jelentkezéssel. A tanuló az értékelő lap ismeretében nyújtja be jelentkezési lapját, tanulói adatlapját, és vesz részt a felvételi eljárásban.
  • Tájékoztatjuk Önöket, hogy a pótló írásbeli vizsga időpontja: 2015. január 22-e, csütörtök 14:00 óra. Pótló felvételi vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző alkalommal nekik fel nem róható ok (pl. orvos által igazolt betegség) miatt nem tudtak részt venni az írásbelin.

Bármilyen kérdésben telefonon vagy személyesen állunk rendelkezésükre.

Office 365 Pro Plus

microsoft_poster01

További információk

Írásbeli felvételi vizsga

cimer

Kedves Szülők és Jelentkező Diákok!

Örülünk, hogy iskolánkban szeretnék megírni a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgát, erről mindenki névre szóló behívót is kapott tőlünk, melyet a vizsgára el kell hozni!

Tájékoztatom Önöket a vizsgával kapcsolatos tudnivalókról:

  • Nyolcadikosok esetén az írásbeli vizsga időpontja: 2015. január 17. 10:00 (szombat).
    9:30 -tól gyülekezés a vizsgabehívóban szereplő termeknél

10-10:45-ig a magyar nyelvi feladatlap kitöltése
10:45-11-ig szünet a felvételiző diákok számára
11-11:45-ig a matematika feladatlap kitöltése

  • Negyedikesek esetén az írásbeli vizsga időpontja: 2015. január 17. 10:00 (szombat).
    9:30 –tól gyülekezés vizsgabehívóban szereplő termeknél, a szülők az aulában várhatják meg gyermeküket

10-10:45-ig a magyar nyelvi feladatlap kitöltése
10:45-11-ig szünet a felvételiző diákok számára
11-11:45-ig a matematika feladatlap kitöltése

A felvételi vizsga során – körzőn és vonalzón kívül – semmiféle segédeszköz (pl. számológép) nem használható (kivéve azokat, akik sajátos helyzetük miatt erről határozatot kaptak). A felvételi feladatlapokat tollal kell kitölteni.
Kérjük, hogy a tanulók feltétlenül hozzák magukkal diákigazolványukat vagy személyi igazolványukat.

  • A kijavított feladatlapokat a vizsgázó és szülője január 23-án (pénteken) 8:00-16:00 óra között megtekinthetik. A megtekintéskor a vizsgázó vagy szülője a dolgozatokról kézzel vagy elektronikus úton, pl. digitális fényképezőgéppel másolatot készíthet, hivatalos javítókulcstól eltérő értékelés esetén az értékelésére írásban észrevételt tehet, amelyet január 26-án (hétfőn) 16:00 óráig adhat le az iskolában.
  • Fénymásolásra sajnos nincs lehetőség!
  • Az igazgató aláírásával és az iskola körbélyegzőjének lenyomatával ellátott, a feladatonkénti részletezett pontszámokat, valamint az összpontszámot tartalmazó, a tanuló nevére kiállított értékelő lap átvehető az iskola titkárságán január 23-a és január 30-a között 8:00-tól 16:00 óráig. Az át nem vett értékelő lapokat február 2-án postázzuk.
  • Emlékeztetem Önöket, hogy az írásbelire történő jelentkezés nem azonos az iskolánkba történő jelentkezéssel. A tanuló az értékelő lap ismeretében nyújtja be jelentkezési lapját, tanulói adatlapját, és vesz részt a felvételi eljárásban.
  • Tájékoztatom Önöket, hogy a pótló írásbeli vizsga időpontja: 2015. január 22-e, csütörtök 14:00 óra. Pótló felvételi vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző alkalommal nekik fel nem róható ok (pl. orvos által igazolt betegség) miatt nem tudtak részt venni az írásbelin.

Bármilyen kérdésben telefonon vagy személyesen szívesen állok rendelkezésükre.

Tisztelettel:

Müllerné Ódor Marianna – igazgató