Kategória: Főoldal

Siker a BONUS INTRA versenyen

Április 13-án került sor Budapesten a Bonus intra történelem verseny döntőjére. Minden évben meghatározott témában hirdetik meg az MCC szervezésében ezt a megmérettetést, ami ebben az évben a magyar oktatás története volt. A három fordulós rendezvényen először egy feladatlapot kellett kitölteni általánosságban a témával kapcsolatban, a középdöntőben egy tanulmányt kellett készíteni. Ezt már választhatóan: a témához kötődően, de más-más korokból.
Diákunk, Moravecz Márton Klebelsberg Kunót választotta, s a továbbjutás után, a döntőben az elkészült értekezést kellet bemutatnia 10 perces előadásban.

A versenyen70 induló közül a 4. helyezést érte el 12. évfolyamos diákunk.
Felkészítő tanár: Hutvágnerné Róth Éva

Fizikát játszottunk…

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád Vármegyei Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete 26. alkalommal 3 fordulós versenyt hirdetett fizikai kísérletekből általános és középiskolás diákok számára, mellyel a „2025 a Kvantumfizika Éve” nemzetközi és hazai programsorozathoz csatlakozott.

Diákjaink hat héten át kísérleteztek, mértek, oldottak meg tudománytörténeti feladatokat. A megfigyeléseket méréseiket rögzíteni kellett. Az óriási kitartás igénylő versenyben iskolánk 16 tanulója vett részt. Eredményt általános iskolai és középiskolai kategóriákban hirdetett a zsűri.

Általános iskolai kategória:

Czibusák Éva 7.E osztályos tanuló 1. helyezést ért el, a szervezők felkérték az ünnepélyes eredményhirdetésen kísérletbemutatásra.

Lakatos Angéla, Petrassovics Jázmin 7.E osztályos tanulók csapata 3. helyezést ért el, a szervezők felkérték őket az ünnepélyes eredményhirdetésen kísérletbemutatásra.

Középiskolai kategória:

Hajdu Dániel, Simon Tulipán Ajna, Zsömbör Bálint 10.A osztályos tanulók csapata kiemelt dicséretet kapott, a szervezők felkérték őket az ünnepélyes eredményhirdetésen az egyik tudománytörténeti feladat bemutatására.

A zsűri dicséretben részesítette Telekes Ábel 9.E osztályos tanulót.

Felkészítő tanáruk Müllerné Ódor Marianna


Szép eredmény regionális angol versenyen

A Győri Oxford Nyelviskola által szervezett regionális angol versenyen iskolánk tanulója, Pintér Zoé (10.B) kimagasló teljesítménnyel II. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Domanyek Judit

Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!


XV. Regionális Újlatin/ Latin és Orosz nyelvi kiejtési verseny

2025. április 4-én rendezték meg Pécsett a színvonalas regionális francia nyelvi kiejtési versenyt, ahol Fehér Virág Csenge (12.A.) második helyezést ért el.
Felkészítő tanára : Fenyvesiné dr. Prohászka Erzsébet
Szeretettel gratulálunk !

Szép eredmény az országos informatikaversenyen

A KOZMA LÁSZLÓ XXIII. Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny II. fordulójában
iskolánk két diákja is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Eredményük:

  • Boromisza Norbert és Farkas Bálint Levente (6.E)
    az országos 24. helyezést érték el a „6. évfolyam” kategóriában.

🏆 Ez az előkelő helyezés az informatika alkalmazásának területén komoly felkészültséget és elhivatottságot tükröz.

Felkészítő tanáruk:

Kratzmajer Zoltán

👏 Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusnak a szép eredményhez!

Kiemelkedő sikerek a Pannon Egyenletmegoldó Párbajon

A Pannon Egyenletmegoldó Párbaj elnevezésű rangos matematikaversenyen diákjaink ismét kimagasló eredményeket értek el.

Eredmények:

  • 🥇 Ledneczky Zsófia (9.E) – 1. helyezés
  • 🥇 Pillár Bence (11.E) – 1. helyezés
  • 🥉 Molnár Márton (11.E) – 3. helyezés

Gratulálunk a versenyzőknek, akik remekül helytálltak ezen a logikát és kitartást igénylő megmérettetésen!

Felkészítő tanáraik:

  • Ónodi-Boldis Szandra
  • Molnár Zoltánné
  • Szabó János

👏 Büszkék vagyunk rátok, és további sok sikert kívánunk!

Anne Frank nyomában

A DUE Bánki Donát Technikum hagyományaihoz híven a 2024–2025-ös tanévben is megrendezte a
„Játsszunk irodalmat!” elnevezésű városi szintű vetélkedőt.

Az idei verseny témája Anne Frank naplója volt, amely mély érzelmekkel és komoly gondolatokkal hívta játékra a résztvevő diákokat.

Iskolánk 9.E osztályának négyfős csapata szoros küzdelemben, kiváló felkészültséggel
az I. helyet szerezte meg!

A győztes csapat tagjai:

  • Birgány Adél
  • Csuti Borbála Vincencia
  • Ledneczky Zsófia
  • Török Anna

👏 Gratulálunk a csapattagoknak és felkészítő tanáruknak, Vargáné Szujó Adélnak!
Köszönjük, hogy iskolánkat méltón képviselték ezen a tartalmas és emlékezetes irodalmi megmérettetésen.

NEMZETKÖZI KI – MIT – TUD

Régi hagyomány iskolánkban a NEMZETKÖZI KI – MIT – TUD, melyet mindig márciusban rendezünk. Idén is elfogadta a meghívásunkat a város középiskoláinak nagy része. Köszönjük szépen azoknak a pedagógusoknak, akik a szervezésben, a felkészítésben és a lebonyolításban szerepet vállaltak. Külön köszönet a zsűri tagjainak (valamennyien egykori gimnazisták), hogy rengeteg teendőjük mellett helyet adtak ezen a péntek délutánon a gimis rendezvénynek.

Eredmények:

ÉNEK – ZENE:
1. Kargl István Milán (Rudas)
2. Erdélyi Gergő – Szöllősi Barna (Széchenyi)
3. Palotás Amanda – Gurisatti Gergő (Pannon)

Különdíjasok: Boros Dorka (Széchenyi), Bartos Enikő (Rudas), 10.A kórusa (Széchenyi)

VERS – PRÓZA:

1. Tágincevá Támilá (Széchenyi)
2. Malics Máté (Széchenyi)
3. Gaszler Patrik (Bánki)

Különdíjas: Rajcsányi Sára Lili (Széchenyi)

SZÍNPADI JELENET:
1. a Bánki csoportja

További fotók:
https://www.flickr.com/photos/198916743@N04/

Honismereti Prezentációs Verseny

A Fejér Megyei Honismereti Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár az idei naptári év elején középiskolás korú fiatalok három fős csapatai számára vármegyei pályázatot hirdetett „Honismereti Prezentációs Verseny” címmel. A pályázat célja az volt, hogy a diákok digitális összeállítású pályamunkák készítésén keresztül megismerkedjenek szűkebb hazájuk – Fejér vármegye – múltjával. A verseny idei kiemelt témája a 2025.évi 200. évforduló kapcsán a reformkor helyi vonatkozásainak (események és személyek) bemutatása volt. A legjobb pályamunkák szerzői meghívást kaptak Székesfehérváron a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermében 2025. március 27-én megrendezett döntőre, ahol szakemberekből álló zsűri előtt adták elő munkájukat.

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumot a 11. C osztály három tanulójából (Horváth Alexa, Kenyeres Boglárka, Soós Fanni) szervezett „Rosti Rangers” nevű csapat képviselte a megmérettetésen, ahol

Fejér vármegyei III. helyezést értek el

A helyezésért járó oklevélen és ajándékokon kívül a résztvevő diákok legnagyobb nyeresége az a felkészülés során megszerzett és elmélyített tudás, amely megfelelő alapot teremthet a magyar történelmi hagyományok őrzéséhez és azok továbbadásához is.
Eredményes szereplésükhöz gratulálunk!

Szervező(felkészítő) tanár: Süveges Zoltán

Eredmény az országos László Gyula történelem versenyen

Évente kerül megrendezésre az országos László Gyula verseny, aminek döntőjébe ezúttal is bekerült iskolánk egy tanulója.

A versenyen ebben az évben Magyarország történetének 18. századi időszaka volt a téma. Az első két forduló általános ismereteket kér számon feladatlapok alapján, a harmadik azonban már egy helyi érdekességet bemutató szóbeli részből is áll.

A Dunaújvároshoz kapcsolódó téma Rudnyánszky József földbirtokos török kor utáni szerepének bemutatása volt.

Iskolánk 12. A osztályos tanulója, Tóth Anna Sára jutott a döntőbe, ahol teljesítményét a zsűri 5. hellyel jutalmazta. (felkészítő tanára: Hutvágnerné Róth Éva)

Gratulálunk az elért eredményhez.