Március 26-án 14:30-tól NYUSZI-NAP
Ízelítő a választható programokból:
- foci
- kosárlabda
- kidobó
- zene- és filmfelismerés
- kézműves foglalkozás
- Rubik-kocka kirakó verseny
Március 26-án 14:30-tól NYUSZI-NAP
Ízelítő a választható programokból:
Idén is megrendezésre került a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium bálja. A bálon a tavalyi bordó után most a lila dominált a díszítés terén. A színes virágokkal és a hangulatos lámpákkal a 11.E osztály diákjai tavaszi hangulatúvá varázsolták az iskolát. A körülbelül 180 fős vendégsereget a Lost Forehead együttes és a Székesfehérvárról érkezett Gorsium Művészeti Szakközépiskola tanulói szórakoztatták zenés és táncos előadásaikkal.
A vendégiskolából fellépő tanulók és az őket felkészítő tanárok a következők voltak:
Zenei műsor (felkészítő tanárok: Kovács Gergő, Esze Zsolt, Esze Tamás, Szeverényi Mátyás, Homokyné Zsoldos Zsanett, Tóth Hedvig)
Fellépők:
Arany Timi – ének
Baruts Bence – gitár, basszusgitár
Császár Dominik- dob
Sárdi Tamás – zongora
Táncműsor (felkészítő tanárok: Tombor Tímea, Hargitai Anita, Dr. Kisberkné Kallós Judit, Strasszer Helga, Bokor Attila)
13. osztály:
Bajári Máté
Brunner Dorina
Dobó Szandra
Fartely Szilvia
Gede Ági
Heizler Lotti
Pintér Regina
Zámbó Mirtil
Eötvös Emőke
11.b.:
Bali Bogi
Harkányi Barbara
Kneisz Alexandra
Kovács Brigitta
Kun Dzsenifer
László Szimonetta
Rácz Kitti
Zimmermann Éva
Varga Fanni
Virth Dominika
Nagy Martin
Szilágyi-Bete Vilmos
A színvonalas műsort követően a megjelentek finom vacsorát fogyaszthattak, mely után az értékes tombolatárgyak kerültek kisorsolásra. Ezután a bulié volt a főszerep egészen kapuzárásig. A bevételt a Szemem Fénye Alapítvány számára ajánlottuk fel. A bál még az előzőnél is színvonalasabb és népszerűbb volt.
Meghitt műsorral elevenítették fel iskolánk diákjai az 1848-as eseményeket, majd az ünnep zárásaként, megkoszorúzták az iskola előtt álló kopjafát.
“Talpra magyar, hí a haza!”
Tisztelt Felvételizők, Kedves Szülők!
Az alábbiakban hozzuk nyilvánosságra iskolánk ideiglenes felvételi jegyzékét a 20/2012 EMMI rendelet 40 §-a alapján, tagozatkódonként.
A tanulókat oktatási azonosítójuk (a 02-es, nyolcosztályos jelentkezőknél csak az utolsó hat számjegy) alapján rendeztük növekvő sorrendbe a könnyebb kereshetőség miatt. Az utolsó oszlopban (Rangsor) szereplő szám mutatja, hogy a jelentkező hányadik a sorrendben (a 04 kód esetén E betűvel jelöltük a biztosan elutasítottakat, ők nem jelentek meg a szóbeli vizsgán). A rangsorolás a felvételi tájékoztatónkban szereplőknek megfelelően történt.
Felhívjuk a tisztelt Jelentkezők és Szüleik figyelmét arra, hogy alaposan gondolják meg jelentkezési sorrendjük esetleges módosítását (2015. március 16-17., az általános iskolában).
Azt javasoljuk, hogy a jelentkezések sorrendje azt tükrözze, amit a tanuló valóban szeretne, mert ez a rangsor tájékoztató jellegű (nem tudni, hogy ki és mit jelölt még be). Előfordult például, hogy a 32 fős általános képzésre még felvettünk olyan tanulót is, aki az ideiglenes felvételi jegyzéken 130 fölötti sorszámmal szerepelt. A végleges felvételi döntésről a felvételt hirdető középfokú iskolák 2015. április 24-ig küldik meg az értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak, addig az időpontig ők maguk sem ismerik azt, így erről felvilágosítást sem tudnak adni.
A tanulók az értesítésben tájékoztatást kapnak az esetleges fellebbezés módjáról (ezt a fenntartó – Klebelsberg Intézményfenntartó Központ – bírálja el).
Dunaújváros, 2015. március 11.
Müllerné Ódor Marianna – igazgató
Idén is megrendezésre kerül a SZIG BÁL, melynek időpontja: március 6.
— program —
17.45 – Kapunyitás, érkezés, regisztráció, bálkirály és bálkirálynő választás
18.15 – Lost Forehead koncert
18.30 – Székesfehérvári Gorsium Művészeti Iskola szórakoztató műsora
19.45 – Vacsora
20.45 – Tombola
21.00 – Party
22.30 – Rendezvény vége
23.00 – Kapuzárás
Február 13-án, pénteken tartjuk „Az öltözz pirosba!” napot. A pécsi székhelyű Szemem Fénye Alapítvány minden évben felhívást intéz az intézményekhez. Azt kérik, február 13-án öltsünk valamilyen piros ruhadarabot, hogy ezzel támogassuk a kezdeményezésüket. Az általuk működtetett intézményben, a DÓRI HÁZBAN gyógyíthatatlan beteg kisgyerekeknek és szüleiknek biztosítanak lehetőséget arra, hogy ők is játszhassanak, kikapcsolódhassanak megfelelő szakemberek felügyelete mellett. Kérem, támogassuk őket azzal, hogy pénteken valamilyen piros színű ruhadarabot öltünk. Aki teheti, 200 Ft adománnyal is segíthet a kis betegeknek. A tanári előtt elhelyezünk egy urnát, amelybe adakozhattok. Az összegyűlt összeget a bál után fogjuk átutalni az alapítvány számlájára.
Ugyanezen a napon a 11.B osztály Valentin napi programokkal vár Benneteket.
Február 13-án délután rendezi a 6. osztály az alsó évfolyamosok farsangját. Ők is a „piros nap” jegyében készülnek. Jó szórakozást kívánunk a résztvevőknek!
5E február 2. 17:00 Társalgó
6E január 29. 17:00 105
7E január 27. 17:00 05
8E február 3. 17:00 04
9A január 28. 17:00 társalgó
9B február 4. 17:00 társalgó
9C január 27. 17:00 társalgó
9E január 29. 17:00 103
10A január 28. 17:15 212
10B január 27. 17:00 102
10E január 27. 17:00 112
11A január 29. 16:30 205
11B január 29. 17:00 102
11C február 2. 17:00 111
11E február 4. 17:00 304
12A január 29. 17:00 211
12B január 29. 17:00 311
12C január 27. 17:00 103
12E január 29. 17:00 212
Egységes feladatok:
Múlt héten intézményünkben is sikeresen lezajlottak a felvételi vizsgák, a feladatlapokat és javítási útmutatókat az Oktatási Hivatal oldalán megtalálják, vagy az alábbi linkre kattintva elérhetik:
Központi írásbeli felvételi vizsga 2015
A kijavított feladatlapokat a vizsgázó és szülője január 23-án (pénteken) 8:00-16:00 óra között megtekinthetik. A megtekintéskor a vizsgázó vagy szülője a dolgozatokról kézzel vagy elektronikus úton, pl. digitális fényképezőgéppel másolatot készíthet, hivatalos javítókulcstól eltérő értékelés esetén az értékelésére írásban észrevételt tehet, amelyet január 26-án (hétfőn) 16:00 óráig adhat le az iskolában.
Tanulói észrevétel – eszrevetelilap.pdf
Bármilyen kérdésben telefonon vagy személyesen állunk rendelkezésükre.