bejegyezte: Szig Rendszergazda | Comments

Határtalanul – 7.E – 2019.

A 7.E osztály felejthetetlen utazása a Határtalanul pályázat keretében

2019. szeptember 4.
Zombor

Schweidel József szülővárosába, Bács-Bodrog vármegye egykori központjába érkeztünk. Felkerestük az egykori vármegyeháza épületét, amelynek dísztermében található Szerbia legnagyobb olajfestménye, Eisenhut Ferencnek a zentai csatát megörökítő alkotása. A korzón sétálva megismerkedtünk Bosnyák Ernő szobránál a magyar mozi és a filmgyártás úttörőjének történetével, aki „Európa Hollywoodját” álmodta Zomborba. Elsétáltunk Schweidel József szülőházához, majd főt hajtottunk mellszobránál a Magyar Polgári Kaszinó udvarában

Topolya

Felkerestük az 1843-ban épült tájházat, amely a bácskai település hagyományos építészetének egyik utolsó példája. Illetve a tó mentén fekvő szélmalmot is megtekintettük

Óbecse

Meglátogattuk a Türr István-zsilipet, ott ahol a Duna vize torkollik a Tiszába a Ferenc-csatornánál. E vízszabályozó művek tervezésében maga Gustave Eiffel (a párizsi Eiffel torony, a budapesti Nyugati pályaudvar tervezője) is részt vett

2019 szeptember 5.
Óbecse

A kitűnő szórakozást és játékos élményt nyújtó, a Than fivérek emlékére létrehozott emlékházba és interaktív parkba látogattunk, ahol 28 tudományos interaktív játék – és eszköz kapott helyet. Megismerkedtünk a Than testvérekkel, Mórral aki a „monarchia festője”-ként számos történelmi jelenetet örökített meg a vásznon, illetve Károllyal, aki a kémiaoktatás tekintetében alkotott maradandót.

Iskolalátogatáson vettünk részt Óbecsén, a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Nagyon kedvesen és örömmel fogadtak minket. Közös éneklésre, beszélgetésre is sor került

Törökbecse

A Tiszát átlépve immár a Bánságba érkeztünk, ahol 1848. október 13-án a szerbek megtámadták Törökbecsét, de a honvédek sikeresen feltartóztatták őket és az Óbecséről érkező erősítéssel szétverték és megfutamították az ellenfelet. Ennek állít emléket a törökbecsei Hungária-szobor, amely az egyetlen megmaradt Hungária-emlékmű a Délvidéken. A templomkertben megemlékeztünk az aradi vértanúról, gróf LeiningenWesterburg Károlyról, aki felesége révén lett törökbecsei nagybirtokos. Szobránál elhelyeztük koszorúnkat. Majd a kultúrközpontban megtekintettük Becse várának makettjét, az aracsi pusztatemplomot bemutató kiállítási tárgyakat, illetve a frissen feltárt borjasi neolitikus település leletanyagát

Versec

Megemlékeztünk Damjanich Jánosról, a szerb születésű honvéd vezérőrnagyról, aki nagy érdemeket szerzett a Délvidék felszabadításában, Versec alatt vette be először Rózsa Sándor csapatait a csatába. Versecen ellátogattunk nagy írónk, Herczeg Ferenc szülőházához és emléktáblájához. Megtekintettük a Schulek Frigyes által tervezett gyönyörű neogótikus Szent Gellért római katolikus templomot.

2019. szeptember 6.

A Krassóvárhoz közeli Szemenik-Krassó-Szurdok Nemzeti Parkban kirándultunk, amely a Bánság egyik legértékesebb karsztvidéke. Legszebb része a Krassó-szurdokban, az azonos nevű folyó partján vezet

Oravicabánya

Megtekintettük a gyönyörű színházat, amelyet a bécsi Burgtheater mintájára építettek 1817-ben. Felkerestük a híres Knoblauch Gyógyszertárat, ahol gyógyászati és gyógyszerészeti ritkaságokat láthattunk. A 18. században a Bánságba települt sváb Knoblauch család minden tagja magyar érzelmű volt, Ágoston például kisegítő gyógyszerészként tevékenykedett az 1848-49-es szabadságharcban.

A bánsági vas- és acélkohászat központja a bánsági Resicabánya, amely egyben a magyar vonatgyártás Mekkája is. Megtekintettük a szabadtéri mozdonymúzeumot.

2019. szeptember 7.
Végvár

Végváron meglátogattuk a világháborús emlékművet és a katolikus templomot, melynek kilátótornyából gyönyörű rálátás nyílik az egész Bánságra

Temesvár

Temesvárra utaztunk tovább, ahol jó két órás séta várt ránk. A Bánság multikulturális fővárosa mindig is a nyugat kapuja volt Romániában. Ismerkedtünk a 300 ezres nagyváros regényes történelmi emlékeivel, a vásáros kirakodók portékáitól színes tereivel, tágas és virágos parkjaival, hídjaival, szép épületeivel, tiszta utcáival, hangulatos kávézóival. Megtekintettük Dózsa György kivégzésének feltételezett helyszínét, a Dóm tér magyar, német, szerb, bolgár, román vonatkozású szép épületeit, a Mária Terézia bástyát, a Lloyd-sor szecessziós palotáit, a Hunyadi-várat, a román, magyar és német nyelvű Nemzeti Színház és az Állami Opera épületét, Románia legnagyobb ortodox katedrálisát.

7.E osztály