Széchenyi István a Vaskapunál (Schoefft József, Schoefft Ágoston festményéről – 1836)

Széchenyi István, gróf (Bécs, 1791. szeptember 21. -Döbling, 1860. április 8. ): a 19. sz. elsõ felében megindult nemzeti liberális reformmozgalom kezdeményezõje és legjelentõsebb személyisége, az MTA alapítója. Apja Széchényi Ferenc gr., a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, anyja Festetich Julianna volt, felesége Seilern Crestentia grófnõ, gyermekei Sz. Béla és Sz. Ödön. Hamar felébredt érdeklõdése Magyarország gazdasági és kulturális élete iránt. 1815-1825 között többször bejárta Nyugat-Európát. A fejlett polgári államokban látottak és tapasztaltak arra ösztönözték, hogy hazája elmaradott állapotán változtasson s erre megnyerje elsõsorban a nagybirtokos osztály tagjait. 1822-ben angliai mintára meghonosította Pesten a lóversenyeket és 1825-ben létrehozta az Elsõ Lótenyésztõ Egyesületet. Az 1825-ben megnyílt országgyûlés alsó táblájának ülésén jövedelme kamatának felajánlásával lerakta Magyar Tudományos Akadémia alapjait. 1827-ben Pesten megalapította Nemzeti Kaszinót. 1828-ban jelent meg elsõ könyve (Lovakrul), 1830 elején jelent meg Hitel címû munkája. A Hitel az 1830-as években kibontakozó, a polgárosodást, a korszerû kapitalista viszonyok kiépítését célzó reformmozgalom programjává vált. Az arisztokraták nagy része Széchenyi ellen lépett fel; állásfoglalásukat Dessewffy József foglalta össze A ” hitel ” cz. munka taglalatja címmel (Kassa, 1831). Ez Széchenyit Világ címû válasziratának közzétételére (1831) serkentette. Ebben – bár kevésbé zárt logikai összefüggésben – világosabban kifejtette a nemzeti átalakulás útját és teendõit; a célhoz vezetõ út a vagyonosodás és a szellemi elõrehaladás, mindennek elõfeltétele a polgári szabadság, akadályai pedig a nemesi elõjogok és jobbágyrendszer. Az 1831-i nagy parasztmozgalom, a kolerafelkelés után Stádium c. mûvében tizenkét törvényjavaslatba foglalta követeléseit. A Stádium kinyomtatását a cenzúra megtiltotta. Külföldön adta ki, 1833 õszén jutottak Magyarországra becsempészett példányok. Részt vett a dunai gõzhajózás életre hívásában (1831), a pesti Hengermalom és a Kereskedelmi Bank alapításában, létrehozta Pest egyik elsõ nagyipari üzemét, az óbudai hajógyárat és a téli kikötõt (1836), szorgalmazta a Duna-Tisza-csatorna építésérõl szóló törvény jóváhagyását, foglalkozott a magyar színház kérdéseivel; példájával és ösztönzésével elõsegítette a bortermelés és selyemhernyó-tenyésztés fejlesztését, kir. biztosként irányította az Al-Duna szabályozását és a késõbb róla elnevezett al-dunai út építését (1835-37); nevéhez fûzõdik a Lánchíd létrehozása, amelyen elõször kötelezték a nemeseket hídpénz fizetésére. Az állandó híddal dédelgetett tervét is siettetni kívánta: az ország fõvárosává emelni  Pest-Budát; ezt a Szépészeti Bizottmányban kifejtett mûködésével maga is segítette. Az 1840-es években a Tisza-szabályozás és ármentesítési munkák megindítása (1845-46), a balatoni gõzhajózás életre hívása (1846) emelkedik ki gyakorlati tevékenységébõl. Politikai programjában egyre inkább szembefordult a köznemesi reformellenzék soraiban mutatkozó, mind határozottabb tendenciákkal. Elõször barátjával: Wesselényivel hasonlott meg, már az 1830-as évek elején. Az elsõ reformországgyûlés (1832-36) harcaitól távol tartotta magát, de Kossuth Lajos 1841. jan. 2-án megindított Pesti Hírlapja már nyílt fellépésre késztette Kossuth ellen, Kelet népe (1841)c. mûvében azzal vádolta Kossuthot, hogy izgatásával” veszélyezteti a békés reformtörekvéseket. Az MTA 1842-i nagygyûlésén tartott nagy feltûnést keltõ ünnepi beszédében elítélte az erõszakos magyarosítást. Kossuth gazdasági kezdeményezéseit: a Védegylet, a Magyar Kereskedelmi Társaság alapításait is azért támadta, mert attól tartott, hogy ezek a Béccsel való összeütközés és a forradalom felé viszik az országot. Amikor Kossuth 1847 elején a Hetilapban levonta az 1846-i galíciai parasztfelkelés tanulságait s a jobbágyfelszabadítás és a közös teherviselés egyszerre történõ, azonnali megoldását történeti kényszernek nevezte, Széchenyi ezt ugyancsak forradalmi izgatásnak látta és a Politikai programtöredékek c. röpiratában lázítással vádolta meg ellenfelét. 1847 õszén pedig, amikor Kossuth Pest megye követe lett, Széchenyi Moson megyében követté választatta magát, hogy az alsó táblán ellensúlyozza Kossuth irányító szerepét. Széchenyi örömmel fogadta az 1848. februári – márciusi vértelen forradalom gyõzelmét, a Batthyány-kormányban 1848. ápr. 7-tõl szeptember 11-ig a közlekedés és a közmunkák minisztere volt. Bécs és a független Magyarország közötti ellentétek fokozódó kiélesedését felzaklatott idegrendszere nem bírta elviselni. 1848. szeptember 5- én háziorvosa kíséretében elindult Döblingbe, ahol hosszú éveket töltött elborult elmével az ideggyógyintézetben. 1857-ben gúnyos vitairatban leplezte le a magyarországi abszolutizmus kegyetlen és ostoba rendszerét. Ezen únevezett Nagy Magyar Szatíra gondolatait felhasználta egy a Bach-rendszer eredményeivel dicsekvõ röpiratra (Rückblick) írt válaszában. A Blick auf den anonymen Rückblick (“Pillantás a névtelen visszapillantásra”) név nélkül Londonban jelent meg 1859-ben. A röpirat miatt rendõri zaklatások indultak ellene, mire Széchenyi 1860. április 7-tõl 8-ára virradó éjjel véget vetett életének.

Még többet Széchenyi Istvánról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Széchenyi_István