Újabb fizika sikerek!

A három fordulós versenyre közel ezer tanuló nevezett, ebből 300-an jutottak tovább a második fordulóba, s végül mintegy hatvanan vehettek részt a döntőben, melynek helyszínét hagyományosan a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium biztosította.

A döntőben a versenyzőknek számolással megoldható feladatok mellett fizikai összefüggéseket megállapító (teszt típusú) „gondolkodtató” feladatokat kellett megoldani. Önállóan kellett elvégezni és értékelni egy mérőkísérletet, fizikatörténeti (Bay Zoltán, valamint Öveges József élete és munkássága) kérdésekre kellett válaszolni, továbbá egy bemutatott fizikai jelenségre várták a versenyzők magyarázatát. A teljes általános iskolai fizika tananyag ismeretére szükség volt.

A nemes versengésben Pillár Bence 8.E osztályos tanuló III. díjat vehetett át,Süli Henrietta 8.E osztályos tanuló a 12. helyen végzett. Mindkettőjük felkészítő tanára Müllerné Ódor Marianna.

Beiratkozás 2022

Középfokú intézménybe történő beiratkozás folyamata a 2022/2023-as tanévre vonatkozóan

A 2021/2022. tanév rendjéről szóló 20/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet alapján a középfokú intézményekbe történő beiratkozás időpontja 2022. június 22-24. Pontos időpont alább olvasható.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 45/A. §-a leírja, hogy a középfokú iskolába történő beiratkozáskor be kell mutatni a személyazonosító igazolványt, valamint az általános iskolai tanulmányok befejezését igazoló bizonyítványt.

A rendeletben meghatározottak alapján a középfokú intézménybe történő beiratkozáskor az iskolában a személyes megjelenés kötelező, azonban a szülőknek vagy más törvényes képviselőknek lehetőségük van a beiratkozáshoz szükséges adatok előzetes, online beküldésére a KRÉTA rendszeren keresztül.

Online adatbeküldési lehetőség a beiratkozás előtt

 A KRÉTA rendszer e-Ügyintézés felületén 2022. június 15. és 2022. június 20. közötti időszakban lesz lehetősége a szülőknek vagy más törvényes képviselőknek, hogy gyermekeik adatait előzetesen, online módon beküldjék a középiskolába a „Beiratkozás középfokú intézménybe – BKI” folyamat segítségével. A szülő/törvényes képviselő részére a beiratkozással érintett gyermekének az általános iskolai KRÉTA rendszeréből – gondviselői jogosultsággal – lép be az e-Ügyintézés felületére, és onnan a „Beiratkozás középfokú intézménybe” menüpont felületén keresztül kezdeményezi gyermeke középfokú intézménybe történő beiratkozását.

A szülőknek vagy más törvényes képviselőknek lehetőségük van arra, hogy az elektronikus ügyintézés során a rendszer által létrehozott dokumentumokat kinyomtassák, és az aláírt dokumentumok másolatát feltöltsék a beiratkozás felület „A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, igazolások” blokkjába, amely másolatok az adatokkal együtt átkerülnek a középfokú intézmény felületére.

A beiratkozáskor történő személyes megjelenéskor az elektronikus ügyintézés során generált dokumentumok eredeti, aláírt példányát – amennyiben ki tudták nyomtatni – a szülők vagy más törvényes képviselők magukkal tudják vinni a középfokú intézménybe és ott le tudják adni.

Személyes beiratkozás

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 9. évfolyamára 2022. június 23-án az alábbi rendben tudnak személyesen beiratkozni:

  • 8:00-10:00: 9. A osztály tanulói (0003 mat.-fiz. és 0006 humán tagozatosok, helyszín: aula.

Osztályfőnök: Boldis Szandra

  • 10:00-12:00: 9. B osztály tanulói (0005 német és 0004 angol tagozatosok), helyszín: aula.

Osztályfőnök: Márkus Zoltán Sándor

  • 12:00-14:00: 9. C osztály tanulói (0001 általános tagozatosok), helyszín: aula.

Osztályfőnök: Aradiné Pécsi Csilla

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy 2022. június 23-án az iskola portáján 8:00-16:00 óra között egy üzlet segítségével (Balker Divat, Baja) lehetőség van a matrózblúzok megvásárlására. Ára: 5500 forint. Továbbá 2300 Forintos áron fekete ünneplő szoknyát is lehet választani.

  • A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 5. évfolyamára 2022. június 24-én 12:00 – 16:00 között tudnak személyesen beiratkozni, melynek helyszíne az aula.

Osztályfőnök: Koppányiné Sági Mónika Erzsébet


AZ ALÁBBI DOKUMENTUMOK SZÜKSÉGESEK A BEIRATKOZÁSHOZ

  • Postán kiküldött adatlapok kitöltve
  • Védőnői nyilatkozat
  • Fénymásolatok:
    • születési anyakönyvi kivonat (amennyiben névváltozás történt)
    • személyi igazolvány (ha a gyermek rendelkezik vele)
    • lakcímkártya,
    • TAJ kártya,
    • adókártya (ha a gyermek rendelkezik vele)
  • Általános iskolai bizonyítvány –záradékolva!
  • NEK azonosító számot tartalmazó adatlap a diákigazolvány igényléshez(Kormányablakban intézhető)
  • Egészségügyi kiskönyv(ek)

Köszönjük bizalmukat. Várjuk Önöket illetve gyermekeiket a fenti időpontokban.

Dunaújváros, 2022. május 19.

Kratzmajer Zoltán – intézményvezető


Ebédbefizetéssel kapcsolatos információ

Tisztelt Szülők, Tanulók!

Május hónapban a bankkártyás fizetés technikai okok miatt nem lesz elérhető az étkezési díjak befizetésekor.

Megértésüket köszönjük,
(Dunaújvárosi GESZ)

https://dunaujvarosigesz.hu/2022/05/13/technikai-problema/

Nagy sikerek a szegedi „Játsszunk fizikát!” versenyen

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád megyei Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete idén 23. alkalommal hirdette meg kísérletes versenyét.

Ez a három fordulós országos verseny arra igyekszik ösztönözni az általános- és a középiskolás diákokat, hogy fedezzenek fel érdekességeket a körülöttük lévő világban. Hat héten keresztül, kéthetenként egy tudománytörténeti kérdést kellett megválaszolniuk és három kísérletet elvégezni, magyarázatot adni a megfigyelt jelenségekre. Azaz összesen kilenc kísérletet végeztek el a hat hét alatt és három történelmi kérdésre kutatták a választ.

Remekül szerepeltek diákjaink az idei versenyen. Az áldozatos, kitartó munka, a kísérletező kíváncsiság eredményei:

3. helyezett lett Pillár Bence 8.E osztályos tanuló. Dicséretben részesült Göblyös Bence 11. E osztályos tanuló. Emléklapot kaptak eredményes szereplésükért Schinogl Péter és Botka Attila 11.E osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk Müllerné Ódor Marianna.

Kiemelt dicséretben Érchegyi Hanna 9.B osztályos, dicséretben Botka Csenge 9. E osztáyos és Nagy Erik 7. E osztáyos tanulók részesültek.  Emléklapot kaptak Puskás Panna és Bernhardt Boglárka 9. C osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk  Simonné Baranyai Anna.


Városi napközis tábor

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!  

Tájékoztatjuk Önöket, hogy idén is megrendezésre kerül a GESZ és a DMJV Önkormányzattal közösen szervezett nyári napközis tábora. Gimnáziumunk esetében az 5-6.évfolyamosoknak van lehetőségük jelentkezni rá. A helyszín az élményfürdő lesz a tavalyi évhez hasonlóan, a maximális létszám 90 fő.

A tábori jelentkezéshez szükséges dokumentumokat itt tudják letölteni:

Bővebb információ a GESZ honlapján található.

28. Kisbiológusok találkozója 2022.

Szeretettel gratulálunk a 28. Kisbiológusok találkozóján résztvevő diákoknak! Az idén rendhagyó keretek között szerveztük meg nagy hagyományokkal rendelkező vetélkedőnket. Örömünkre szolgált, hogy a biológia iránt érdeklődő diákok idén is megtalálták a lehetőséget a színvonalas munkáik bemutatására. Nagyon sok izgalmas, érdekes, önálló kutatási munkát is bemutató pályázatot kaptunk a meghirdetett témakörökben! A kiemelkedő pályamunkákat ajándékkönyvekkel jutalmaztuk.

Hálásak vagyunk a kollégák támogatásáért, felkészítő munkájuk nélkül nem szervezhettünk volna meg versenyünket! Köszönjük szépen!

Eredmények általános iskolás korcsoportban:

I. hely

Zsömbör Bálint: Párduckaméleon című előadása (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

Németh Flóra: Az erdőgazdálkodás és a fakitermelés című előadása (Váli Vajda János Általános Iskola)

II. hely

Vörös Kata: Scipperke című előadása (Váli Vajda János Általános Iskola)

Sárosi Bence Gábor: A földigiliszta című előadása (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

III. hely

Sárközi Szabolcs: Afrikai csigáim című előadása (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

Képli Sára: A kutyák című előadása (Váli Vajda János Általános Iskola)

Különdíj

Csepecz Zsolt: Etológia című előadása (Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola)

Klein-Lilla- Glaszthütter Evelin: Motiváció, hogy jobbá tegyük a kutyák életét című előadásuk (Váli Vajda János Általános Iskola)

Eredmények középiskolás korcsoportban:

I. hely

Korozmán Mercédesz Csilla: Sportártalmak a kézilabda világában – túlterhelés című előadása (Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium)
Mudra Gréta: A kulcsi-dunapart természeti értékei című előadása (Széchenyi István Gimnázium és Kollégium)

II. hely

Tóth Laura: Bal agyfélteke című előadása (Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium)

Érchegyi Hanna: Egészséges életmód című előadása (Széchenyi István Gimnázium és Kollégium)

Jankovics Adél: A házikecske című előadása (Széchenyi István Gimnázium és Kollégium)

III. hely

Kajtár Lara: A deguk és az én fügém című előadása (Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola)

Csóka Nikolett: Kölyökkutyák fejlődése című előadása (Széchenyi István Gimnázium és Kollégium)

Különdíj

Zebkov Polina: Kórokozók című előadása (Széchenyi István Gimnázium és Kollégium)

Czeiner Fanni: Allergia című előadása (Széchenyi István Gimnázium és Kollégium)-

Nagy Jakab Áron: Vadvilág a kertben című előadása (Széchenyi István Gimnázium és Kollégium)

Köszönjük minden pályázónk munkáját! Szeretettel várunk jövőre minden kisbiológust a találkozónkra!

Dunaújváros, 2022. 04. 24.                                                                                  

Kanálné Katona Edit – munkaközösség-vezető

OKTV eredmény

Évente a középiskolások 11-12. évfolyamának legnagyobb versenye, megmérettetése az OKTV, vagyis az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny.

Ebben az évben művészettörténetből döntőbe jutott a 12. A osztály tanulója, Urbán Soma.

A verseny hasonlóan a többi tantárgyhoz, művészettörténetből is három fordulós. Az első fordulóban egy három órás tesztet kell kitölteni. Ennek sikeressége után a középdöntőbe jutott diákok megadott témákat választhatnak, amiből pályamunkát kell készíteni. Soma a Nyírbátori stallum elemzését készítette el. Ez alapján lehet a döntőbe kerülni, ahova 15 tanulót hívnak be. A döntő egy maghatározott tematika alapján szerveződik, szóbeli, s szintén három részből áll: a témában kijelölt szakirodalom ismeretét várják el, egy bemutatót is kell készíteni, illetve a téma alapos ismeretét feltételező műelemzés a feladatok közé tartozik.

A döntőre április 22-én került sor, aminek eredménye:

Urbán Soma 2. helyezést ért el.

Gratulálunk a szép sikerhez.

Felkészítő tanár: Hutvágnerné Róth Éva

A Cédrus komplex tanulmányi verseny eredménye

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium a 2021-2022 -es tanévben negyedszer rendezte meg interdiszciplináris tanulmányi versenyét. Iskolánk ebben az évben csatlakozott egy csapattal a rendezvényhez. 

A Cédrus Komplex Tanulmányi Verseny keretein belül a diákoknak szakmailag összetett problémákat kell megoldaniuk, melyek segítségével megismerkedhetnek a valódi szakmai élet mindennapi kihívásaival. Három sokszínű online fordulóban mérettették meg magukat a résztvevők. A fordulók konkrét helyzetekhez kapcsolódva jogi, nyelvészeti, biológiai, kémiai, történelmi, orvosdiagnosztikai feladatokat tartalmaztak.

Iskolánk négy fős csapata a 10. A osztály tanulóiból került ki:  Mészáros Bálint, Takács Kristóf, Timár Bence, és Varga Ákos.

 Az országos versenyen az 5. helyen végeztek.

(felkészítő tanár: Hutvágnerné Róth Éva, Márkus Zoltán)

Játsszunk irodalmat! Vetélkedő a Bánkiban

Iskolánk ebben az évben is részt vett a Bánki Donát Szakképzési Centrumban megrendezett irodalmi vetélkedőn.

A 9. A osztály tanulóiból álló négy fős csapat a 3. helyen végzett.

Csapattagok: Missoundou Heléna, Kosztopulu Alexandra Rodána, Mudra Nóra, Csasznyi Ramóna

Felkészítő tanár: Hutvágnerné Róth Éva