Baky Ágnes városi és régiós matematika verseny 2025 első forduló

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Baky Ágnes városi és régiós matematikaversenye a 8. és 9. évfolyamosok számára.

Versenyünkkel iskolánk volt tanárának Baky Ágnesnek állítunk emléket, aki Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, Dunaújváros Díszpolgára, valamint a Bolyai János Matematikai Társulat Beke Manó díjasa.Az első forduló feladatsora november 06-án, csütörtökön 14:00 órától 15:30 óráig lesz elérhető .
További részletek a linkre kattintva érhető el: https://szig-dujv.hu/wp-content/uploads/Baky-Ágnes-városi-és-régiós-matematikaverseny-első-forduló_20251.pdf

Pillár Bence elnyerte a Richter Talentum Ösztöndíjat

2025. október 7-én ünnepélyes keretek között Pillár Bence, gimnáziumunk tanulója, átvette a Richter Gedeon Talentum Alapítvány ösztöndíját. Az elismerés a kiemelkedő természettudományos érdeklődést, a példamutató tanulmányi munkát és a magsszintű, kitartó versenyzési tevékenységet díjazza.

Bence évek óta elhivatottan foglalkozik kémiával és többek között fenntarthatósággal, rendszeresen vesz részt tanulmányi versenyeken és tudományos programokon. Tudásvágya, szorgalma és alázatos munkája méltán tették őt érdemessé erre a rangos elismerésre.

Felkészítő tanára Garamszeginé Szücs Ildikó, aki szakmai irányításával és támogatásával segítette Bence fejlődését és sikereit.

A Richter Talentum Ösztöndíj a magyar középiskolás tehetségek támogatását tűzte ki célul, különös tekintettel azokra, akik elhivatottságukkal és teljesítményükkel a tudományos élet jövőjét képviselik.

Gratulálunk Pillár Bencének és felkészítő tanárának a kivételes eredményhez, és további sok sikert kívánunk szakmai és tanulmányi pályájukhoz!

A képek a díjkiosztón a RG látogatóközpontban készültek.


Nyílt napok

A felvételi vizsgára való jelentkezés jelentkezési lapja innen tölthető le.

A jelentkezés határideje: 2025.12.01.

Intézményünk írásbeli vizsgahelyszín, ahová SNI-s tanulók is bejelentkezhetnek az írásbeli vizsgára.

KÉRJÜK, HOGY A JELENTKEZÉSI LAPOT EGYÉNILEG KITÖLTŐK IS TÖLTSÉK KI AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁRA VONATKOZÓ ADATOKAT!

Széchenyisek Dortmundban – újabb fejezet a barátság történetében

Újabb állomásához érkezett a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és a dortmundi Reinoldus-und-Schiller Gimnázium barátsága. 1987 óta látogatják egymást évente a német és a magyar intézmény képviselői.

Szeptember 15-én 38 gimnazista és két pedagógus utazott Dortmundba az iskola képviseletében. Német családok látták vendégül a széchenyiseket, akikre rendkívül színes programok vártak. Részt vehettek tanórákon, zenéltek és énekeltek közösen, voltak több látványos kiállításon, jártak Kölnben és megismerték Dortmund látványosságait is. A közös sportolás sem maradhatott el. A legszerencsésebbek pedig eljutottak a híres BVB Standionba, ahol 80 ezer nézőtársukkal szurkoltak a Borussia Dortmund győzelméért. Egy hét után mindenki visszatér az iskolapadba tudva, hogy csak májusig kell várni a következő találkozásra.

A diákokat az idén Csathóné Zágoni Nóra és Pocsai Mária tanárnők kísérték Dortmundba.

2025. őszi-téli szünidei ingyenes étkezés

2025. évi őszi-téli szünidei ingyenes étkezés lehetőségéről szóló szülői tájékoztató levél és nyilatkozat az alábbiakban tölthető le.

Szülői tájékoztató levél

Nyilatkozat szünidei étkezéshez

Intézményi tájékoztató

A szülői értekezletek időpontjai

2025. szeptember 2. és szeptember 12. között

ISZSZ gyűlése: 2025. szeptember 24. 16.30 (társalgó)

Középfokú intézménybe történő beiratkozás folyamata a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan

A középfokú iskolába történő beiratkozáshoz kapcsolódó főbb időpontok és feladatok az alábbiakban kerülnek összefoglalásra.

  • A szülőknek/törvényes képviselőknek 2025. június 18. és 2025. június 26. közötti időszakban lesz lehetősége arra, hogy a gyermekeik adatait előzetesen, online módon beküldjék a középfokú iskolákba az e-Ügyintézésen keresztül a „Beiratkozás középfokú intézménybe” (BKI) folyamat segítségével.
  1. A tanév rendjéről szóló 32/2024. (VIII. 8.) BM rendelet alapján a középfokú iskolákba történő beiratkozás ideje: 2025. június 25–26.
  2. . (szerda-péntek).
  3. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 45/A. §-a leírja, hogy a középfokú iskolába történő beiratkozáskor be kell mutatni a személyazonosító igazolványt, valamint az általános iskolai tanulmányok befejezését igazoló bizonyítványt. A rendeletben meghatározott feladat csak személyes megjelenéssel teljesíthető, ezért a középfokú iskolába történő beiratkozáskor az iskolában a SZEMÉLYES MEGJELENÉS KÖTELEZŐ, azonban a szülőknek vagy más törvényes képviselőknek lehetőségük van a beiratkozáshoz szükséges adatok előzetes, online beküldésére a KRÉTA rendszeren keresztül.
  4. Továbbá felhívjuk szíves figyelmét az Nkt. 72. § (1a) bekezdésében foglaltakra:

„A szülő kötelezettsége, hogy a nevelési-oktatási intézménnyel óvodai vagy tanulói jogviszonyban álló, cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, fokozott kockázatú allergiás betegséggel diagnosztizált gyermeke fokozott figyelmet igénylő egészségi állapotáról és a megteendő sürgősségi intézkedésekről

  • a) a beiratkozással egyidejűleg, vagy
  • b) a diagnózis ismertté válását követően haladéktalanul

tájékoztassa a nevelési-oktatási intézményt, továbbá köteles gondoskodni arról, hogy az életmentő gyógyszert a gyermek, tanuló mindig tartsa magánál.”

Azon tanulók esetében, akikkel az intézmény tanulói jogviszonyt létesít, kérjük a szülő nyilatkoztatását!

A szülők/törvényes képviselők csak azon intézményben találják meg gyermekük adatait, ahová a gyermek felvételt nyert.

A beiratkozáskor történő személyes megjelenéskor az elektronikus ügyintézés során generált dokumentumok eredeti, aláírt példányát – amennyiben ki tudták nyomtatni – a szülők vagy más törvényes képviselők magukkal tudják hozni és le tudják adni.

Felhasználói útmutató az adatok előzetes, online beküldéséhez:

Letöltés

Személyes beiratkozás

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 9. évfolyamára 2025.június 26-án az alábbi rendben tudnak személyesen beiratkozni:

  • 8:00-12:00: 9. A osztály tanulói (0003 mat.-fiz. és 0006 humán tagozatosok)

helyszín: 104, osztályfőnök: Tubolyné Széll Brigitta

  • 8:00-12:00: 9. B osztály tanulói (0004 angol tagozatosok)

helyszín: 103, osztályfőnök: Mudra Kinga

  • 8:00-12:00: 9.C osztály tanulói (0001 általános és 0008 természettudomány tagozatosok)

helyszín: 102, osztályfőnök: Udvardi-Bálint Éva

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy 2025. június 26-án az iskola portáján 8:00-12:00 óra között egy üzlet segítségével lehetőség van a matrózblúzok megvásárlására.

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 5. évfolyamára 2025. június 26-án 12:00 – 16:00 között tudnak személyesen beiratkozni, melynek helyszíne 105-ös tanterem.

Osztályfőnök: Ördögné Ruszthi Anna

Kérjük, a postán küldött tájékoztató levélben felsorolt dokumentumokat hozzák magukkal!

Köszönjük bizalmukat. Várjuk Önöket illetve gyermekeiket a fenti időpontokban.

Dunaújváros, 2025. június 12.

Kratzmajer Zoltán

igazgató

Irinyi nyomán – fiatal tehetségeink útja a döntőig

Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen a kilencedikes tanulóink közül 8 fő indult az iskolai fordulón. Hárman: Ács Róbert 9. A, Balázs Bernadett és Telekes Ábel 9. E osztályos tanulók jutottak tovább a megyei versenyre. A Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában megrendezett megmérettetésen elméleti, számítási és gyakorlati feladatokat is meg kellett oldaniuk a diákoknak. A döntőn való részvételt Bernadett és Ábel vívta ki. Sajnos Bernadett családi okok miatt ezen már nem tudott részt venni.

A Debreceni Egyetem által szervezett 3 napos utolsó forduló is egy 150 perces írásbeli részből és 120 perces laborgyakorlatból állt. Ábel a kategóriájában (I. A) versenyző 69 diák közül az 51. helyen végzett 65%-os teljesítménnyel. A labor titrálásos feladatát közel maximális eredménnyel végezte el. Az egyes kategóriák legjobbjai egy-egy adott témában tartott előadással döntötték el a végső sorrendet.

Telekes Ábel méltó módon képviselte iskolánkat ezen a rangos versenyen. Lelkesedése, szorgalma példamutató társai számára.

Felkészítő tanár: Fekete Zoltán

Határokon átívelő barátság – vendégségben a dortmundi diákok 🇩🇪❤️🇭🇺

Május 8-tól 15-ig vendégeskedett nálunk a dortmundi Reinoldus-und-Schiller Gimnázium küldöttsége.
A 28 diákot magyar családok fogadták, a 4 kísérő pedig a városi önkormányzat segítségével a kempingben lakhatott.

A programban szerepelt két közös kirándulás (Budapestre és a Balatonra), városnézés, sportdélután, családi nap és iskolai foglalkozások.

A szervezők szeretnék megköszönni mindazoknak a segítségét, akik bármilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy a közel 40 esztendős barátság sikeresen folytatódhasson.

A széchenyis gimnazisták és kísérőik szeptemberben utaznak a német nagyvárosba.