Az Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokverseny döntőjét 2022.04.10-én rendezték meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

Maczó Gerda, 12.B osztályos tanuló

7. helyezett lett, és ő érdemelte ki kiváló szónoklatával a

 KÜLÖNDÍJAT.

A zsűri elnöke: dr. Kiss Róbert Richárd, Prima Primissima díjas újságíró, az ELTE oktatója volt. Felelős szervező: dr. Bóna Judit, az MNYT Magyartanári Tagozatának titkára, aki mindent kézben tartott a többfordulós verseny egésze folyamán.

„A legnagyobb magyar középiskolai szónokverseny Kárpát-medencei döntőjébe 30 versenyző jutott, a sok-sok selejtező és regionális döntő után. Már eleve nehéz teljesítmény volt idáig eljutni, és a diákok nem is okoztak csalódást. A zsűri elnöke, Dr. Kiss Róbert Richard Príma Primissima díjas újságíró elmondta: „Kiemelten fontos volt ez a mostani verseny, hiszen végre nem csak virtuálisan lehetett megrendezni, és alkalmas volt a közösségépítésre.”

(Forrás: https://kozepsuli.hu/itt-olvashatsz-el-mindent-az-eotvos-szonokverseny-dontojerol/?fbclid=IwAR3aY9Gnxoxp4cb2aZDHLjMUYGXCVkNxSjUFoaEaeHPmy4rcPXCdZu7rA9c , letöltés: 2022.04.11.)

Ezen alkalomból Maczó Gerda tanára, Szücsné Dr. Harkó Enikő is kiváló felkészítő munkájáért elismerésben részesült, hiszen sorozatban háromszor jutott be tanítványa a döntőbe.

Pillanatképek, élményelemek a versenyről és a versenyhez kötődően.

„A verseny pedagógiai célja: a diákok szóbeli kommunikációs-retorikai képességének a fejlesztése, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudatuk és anyanyelvszeretetük erősítése. A verseny alkalmat ad a diákoknak arra, hogy gyakorolják a beszédhelyzetnek megfelelő, kulturált nyelvi viselkedést, az önálló ítéletalkotást, saját véleményük érvelő kifejtését, a megfelelő önismereten alapuló magabiztos fellépést. Ezáltal nő fogékonyságuk mások érvelő szövegeinek a megértésére is.”

(Forrás: http://www.eotvos-verseny.hu/upld/Eotvos_versenykiiras2022.pdf, letöltés 2022.04.11.)