Kosáry Domokos Történelemversenyt aTörténelemoktatók Szakmai Egyesülete  – a Magyar Nemzeti Múzeummal  társszervezésben – idén ötödik alkalommal rendezte meg. A háromfordulós egyéni verseny országos döntőjére a Nemzeti Múzeumban került sor. Bósa Andor 11. A osztályos tanuló a fej fej melletti küzdelemben – villámkérdésekkel döntve el az első és második helyet – az előkelő második helyet szerezte meg.

A két írásbeli forduló után 17 tizenegyedik évfolyamos tanuló jutott a döntőbe. A végső megmérettetésen szükség volt a résztvevők kreativitására és „bátorságára” is, hiszen az egyik – talán legizgalmasabb – feladat egy kihúzott téma melletti érvelés illetve ellenérvelés volt: vitát generálva két (összesorsolt) versenyző között.

A feladványok között szerepelt még például képekhez kapcsolódó történelmi esemény megnevezése is, és – az izgalmakat fokozandó – minél kevesebb részletből kellett kitalálni a kérdéses történést.

A jó hangulatú versenyről minden diák rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodva térhetett haza.

Gratulálunk Andornak! Szép munka volt!

Felkészítő tanára: Kácserné Tallósi Éva