
A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium közössége idén különleges, rendhagyó műsorral emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról. Az ünnepi előadást a 9.C osztály diákjai mutatták be.
A megemlékezés kezdetén Táginceva Tamila és Horváth Noel, a diákönkormányzat képviselői, szép és méltó ünnepi gondolatokkal vezették be a műsort, ráhangolva az iskola közösségét a történelmi események felidézésére.
Az ünnepi előadás a történelmi eseményeket ezúttal szokatlan, mégis rendkívül kifejező nézőpontból idézte fel. A történet az 1956-os melbourne-i olimpián szereplő magyar vízilabda-válogatott szemszögéből mutatta be a forradalom eseményeit és azok következményeit, miközben összekapcsolta a sportolók személyes sorsát a hazájukban zajló történésekkel.
A diákok előadásában a sport és a történelem különleges egységben jelent meg. A jelenetek érzékletesen idézték fel a forradalom napjainak feszültségét, bizonytalanságát és hazaszeretetét, valamint azt a rendkívül nehéz helyzetet, amelyben a magyar sportolóknak hazájuktól távol kellett helytállniuk. A történet középpontjában így nem csupán a sportteljesítmény állt, hanem az emberi döntések, az érzelmek és az összetartozás ereje is.
A műsor forgatókönyvét Ruszthi Anna tanárnő írta, aki Papp Péterrel, a 9.C osztály osztályfőnökével együtt készítette fel a diákokat, és közösen segítették az előadás színpadra állítását.
Az ünnepi megemlékezés hangulatához László Sándor Gáborné, Ági néni is hozzájárult, aki az iskola bejáratánál gondosan megtervezett és elkészített dekorációval fogadta az érkezőket, méltó környezetet teremtve az évfordulóhoz.
A hangosításról, valamint a technikai háttér biztosításáról Forgács Zsombor és Czeglédi Kolos gondoskodott, jelentősen hozzájárulva a műsor sikeres megvalósításához.
A rendhagyó előadás ismét megmutatta, hogy a történelem nem pusztán évszámok és események egymásutánja. Emberek sorsából, döntéseiből, bátorságából és egymás iránti elkötelezettségéből formálódik.
Köszönjük a 9.C osztály diákjainak, a diákönkormányzat közreműködőinek, a felkészítő pedagógusoknak és valamennyi segítőnek ezt az emlékezetes és méltó megemlékezést!Hetven év telt el, 1956 üzenete azonban ma is él. A mi felelősségünk, hogy ezt az örökséget továbbadjuk a következő nemzedékeknek.
















