Rémisztően jó hangulatú Halloween a Széchenyiben!

Október 20-án délután igazi halloweeni hangulat költözött a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium falai közé. A 15 órától 17:30-ig tartó vidám és izgalmas rendezvényen a kisgimnazistáké volt a főszerep, a programot pedig a 8/E osztály tanulói szervezték meg nagy lelkesedéssel és kreativitással.

A délután folyamán a résztvevők magyar és angol nyelvű feladatokon keresztül mérhették össze tudásukat és ügyességüket. A változatos programban helyet kapott a játékos vetélkedő, a filmfelismerés és számos kreatív kihívás is, amelyek garantálták a jó hangulatot és az izgalmakat.

A vetélkedőn a csapatok remek teljesítményt nyújtottak. A dobogós helyezettek a következők lettek:

I. helyezett: a 7/E osztály Spooky Apple csapata

II. helyezett: az 5/E osztály Rémtúrók csapata

III. helyezett: az 5/E osztály Halloween csapata

Gratulálunk a nyerteseknek és minden résztvevőnek a lelkes, kreatív munkához!A rendezvény egyik különleges színfoltja a sütimustra volt, ahol a finomságok mellett a fantázia és az ötletesség is fontos szerepet kapott.

A délután fénypontjai közé tartozott a rémisztően izgalmas jelmezes felvonulás is, amely során a résztvevők ötletes és hangulatos jelmezekben mutatkozhattak be.

A rendezvény fővédnökei Domanyek Judit és Fenyvesiné Prohászka Erzsébet angoltanárnők voltak, akik szakmai támogatásukkal segítették a program megvalósulását. A szervező 8/E osztály munkáját osztályfőnökük, Sárköziné Elekes Annamária támogatta.A rendezvény gördülékeny lebonyolításához a technikai háttér is elengedhetetlen volt. A hangosításért Horváth Viktor tanár úr és Czeglédi Kolos tanuló felelt, akik munkájukkal hozzájárultak a program sikeréhez.

A Halloween-délután nemcsak a játékos tanulásra és az angol nyelv gyakorlására adott lehetőséget, hanem a közösségépítésre, az együttműködésre és a kreativitás kibontakoztatására is.
A 8/E osztály szervezőmunkájának köszönhetően a kisgimnazisták egy élményekben gazdag, vidám és igazán boszorkányosan jó délutánt tölthettek együtt a Széchenyiben.