2023. május 20-21-én Regionális Diákszínjátszó Találkozó volt Abán.

Három megye hét városának 15 előadása között ott szerepelt a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumának Puxínpada is.

A nagyon rangos megmérettetésen olyan színházi szakemberek értékelték a darabokat, mint a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház színházi nevelési szakembere, Gyevi-Bíró Eszter, illetve Bagossy László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének nyugalmazott vezetője.

A szóbeli értékelések után a Puxínpad Q-darts című előadása ezüst minősítést kapott.

Nagy büszkeség számunkra, hogy Szabó Noelnek ítélték a legjobb férfi alakítás díját!

Kiemelték a darab fontos kérdésfelvetését, az arra adott válaszok mélységét és erősségét, illetve Csarnai Bálint, Nagy Ádám és Zsákovics Márk szívderítő, csodálatos dalát és énekhangját. Bagossy László úgy zárta az értékelést, hogy néhány apró részlet megváltoztatásával magas élményszintre eljuttató, csúcselőadás lehet a darab.

A rendező Péntek Klára tanárnő volt.

Szívből gratulálunk a szép teljesítményhez!