Április 20-tól 28-ig vendégeskedett iskolánkban a németországi cserepartnerünk, a dortmundi Reinoldus- und- Schiller Gimnázium küldöttsége.

Idén 31 diák érkezett 3 pedagógus kíséretében. A diákok családoknál laktak, míg a kollégák a városi kempingben kaptak szállást.
Rengeteg programon vehettek részt a vendégek és a vendéglátó gyerekek egyaránt.
Kedden rendhagyó városnézésen voltak, illetve néptáncot tanulhattak a gimiben.
Szerdán Budapestre utaztak egy űrkutatást bemutató kirándulásra.
Csütörtökön újra a főváros volt az úticél. Délelőtt a városligeti játszóteret próbálták ki, délután pedig a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ismerkedhettek a légi közlekedés kulisszatitkaival. Egy rövid városnézést követően pedig felsétáltak a Citadellához.
Ezernyi fotójuk őrzi a csodálatos budapesti panorámát.
Pénteken Dunaújvárosban maradtak a résztvevők. Előbb az iskolában kézműveskedtek, majd kipróbálhatták a tornacsarnok szereit, ahol máskor a DKSE tornászai készülnek a legrangosabb versenyekre.
Szombaton Kalocsára kirándult a csapat, majd onnan Bakodpusztára, ahol lovasbemutató és kocsikázás várt rájuk.
Vasárnap a családok szerveztek programot a vendégeiknek.
Hétfőn ízelítőt kaptak abból, milyen nálunk egy iskolai nap. A gimis tanárok tartottak angol-, ének-, tesi- és fizikaórákat.
Délután búcsúbulit rendeztünk a Dunaparton, majd egy meghívásnak eleget téve egy táncszínházi előadáson vehettek részt a vendégeink és a vendéglátó gyerekek közösen. A produkció témája a világ sokszínűsége, a különböző országok hangulata volt.
Méltó lezárása a hétnek, melynek során a német fiatalok képet kaphattak Magyarország, Dunaújváros és szeretett iskolánk, a Széchenyi hangulatáról.
Szeptemberben a gimisek utaznak majd Dortmundba, a 39 éve tartó programsorozat következő állomására.
















