Gimnáziumunk 22 diákja két kísérőtanár, Udvardi-Bálint Éva és Fenyvesiné Dr. Prohászka Erzsébet vezetésével felejthetetlen tanulmányi kiránduláson vehetett részt, amely során egy kicsit Észak-Olaszország és a Francia Riviéra varázslatos tájait fedezhették fel.

Útközben megcsodálhatták a Garda-tó partján fekvő Sirmionét és Genova történelmi belvárosát. Monacóban és Monte-Carlóban a sziklára épült óváros, a botanikus kert és a hercegi palota nyűgözte le őket, majd Éze és St-Paul de Vence középkori hangulatú utcáin barangoltak.
Nizzában a tengerparti sétány és a nyüzsgő piac nyújtott számukra felejthetetlen élményt, a Verdon-szurdok 700 méteres mélysége pedig mindenkit ámulatba ejtett. A programot egy grasse-i parfümgyár meglátogatásával zárták, mielőtt élményekkel telve tértek volna haza.
A csodálatos napsütés és a nyüzsgő mediterrán hangulat mindvégig elkísérte a csapatot a tengerparti séták során. A tanulók nemcsak a gazdag történelmi és művészeti örökséggel, hanem a helyi kultúrával és a francia nyelvvel is közelebbről megismerkedhettek, sőt élőben gyakorolhatták az eddig elsajátított francia tudásukat is.
A látványos panorámák és a közös élmények igazán összehozták a társaságot, így sok új barátság is köttetett. Ez az utazás garantáltan örök élmény marad minden résztvevő diák és kísérő számára. Reméljük, a jövőben is lesz lehetősége a Széchenyi István Gimnázium diákjainak részt venni egy ilyen csodálatos kiránduláson!
Köszönjük a Kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnáziumnak a szervezésben nyújtott segítségét!
















