Az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny országos,
Kárpát-medencei döntőjébe jutott be:
Urbán Panka 11. E osztályos tanuló.
A középfokú iskolák tanulói számára kiírt verseny
megyei fordulóján I. helyezett lett
Szücsné Dr. Harkó Enikő tanítványa, ahol egy másik 11. E osztályos tanítványa:
Szabó Noel kiváló szerepléssel különdíjat érdemelt ki.
A megyei forduló írásbeli és szóbeli részből állt. Az írásbeli és szóbeli forduló feladatait a Kazinczy-díj Alapítvány határozta meg.
A döntőre minden megye kategóriánként (gimnáziumi tanulók, valamint szakképző iskolák tanulói) 2–2 tanulót, a megyéken kívül Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged városok 2–2, és Budapest főváros 12–12 tanulóját küldheti el. A döntőn a határon túli magyar középiskolás diákok is részt vesznek.

Az országos verseny színhelye: Sátoraljaújhely.
Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáruknak. A döntőben Pankának sok sikert kívánunk!
Az OKTV sikere és utóélete
A tavalyi tanévben a művészettörténet OKTV -én 2. helyezett lett a most végzett Urbán Soma.

A verseny 3. fordulójában egy bemutató keretében saját témát kellett választani. Soma a Vigadó épületéről tartott előadást. Ennek sieker nyomán készített vele ezt interjút a Vigadó stábja. Ezúton is gratulálunk, a cikk elérhetőségét pedig alább közöljük.
https://vigado.hu/-/-csak-nezek-fol-fol-s-egyre-foljebb-es-meg-mindig-nincs-sehol-a-mennyezet-

Intézményünk hagyományos rendezvénye, az 5.-esek fogadására 2022. augusztus 26-án 16:00-i kezdettel kerül sor iskolánk aulájában. Sok szeretettel várjuk az érintett diákokat és szüleiket!
A program szervezője a 7.E osztály és osztályfőnökük Vargéné Szujó Adél
Tisztelt Szülők! Tisztelt Tanulók!
Az augusztusi osztályozó- és javítóvizsgák időpontja: 2022. augusztus 23-26. (kedd-péntek)
Az írásbeli időpontja 2022. augusztus 23. (kedd) 9 óra, helye az iskola épülete.
Az írásbeli vizsga tantárgyanként, évfolyamonként egy minimum 60 perces írásbeli dolgozatból áll.
A szóbeli vizsgák időpontja: 2022. augusztus 24-25-26. (szerda-csütörtök-péntek) 8 órától külön beosztás szerint, mely beosztás az iskolában lesz kifüggesztve a tanári előtt.
Bármilyen kérdésük lenne felvilágosítást e-mailben a gdanizita@szig-dujv.hu címen vagy telefonon ügyeleti napokon a 25-411-702-es számon tudunk adni.
Dunaújváros, 2022. június 27. dr. Gentischerné Dani Zita igh.
















