Újabb kémia sikerek, most a Budapesti Műszaki Egyetem versenyén

Idén is több csapattal neveztünk be a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégiuma által meghirdetett Szántay Csaba Országos Általános Iskolai Kémiaversenyre.  Az első két forduló online zajlott. Először elméleti illetve számolós feladatok voltak, amelynek megoldásával egy csapat jutott tovább a 30 legjobb közé. Nekik a következő feladat többek között egy videó elkészítése volt, melyben sütőporral kapcsolatos kísérleteket kellett bemutatni.  A 4 fős csapat kreatívan és szorgalmasan fogott hozzá a kivitelezéshez. Ezek után nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy benne vagyunk a legjobb 10-ben, aki országos döntőbe jutott.

A döntőre június 3-án került sor a Műszaki Egyetemen, ahol 10 állomáson különböző feladatokat kaptak a diákok. Többek között az elkészített poszter bemutatása, kísérletek elvégzése, kémhatás vizsgálata, eszközök felismerése, konyhai kémia, környezeti kémia szerepelt a palettán.

A csapat szép teljesítményével holtversenyben 4. helyen végzett!

Tagok: Sztankó Maja, Süli Henrietta, , Pillár Bence és Vasaji László.

Felkészítő tanár Garamszeginé Szücs Ildikó

Gratulálunk  a szép eredményhez!


Szép siker a Hevesy-versenyen

Pillár Bence, 8.E osztályos tanuló a XXXIII. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny városi, majd megyei fordulóját megnyerve, egészen az országos döntőig menetelt!

A verseny végső fordulóját Egerben rendezték május utolsó hétvégéjén, ahol 3 részben bizonyíthatták tudásukat a diákok. Egy nap alatt írásbeli, szóbeli és gyakorlati forduló zajlott, ami igazán erőltetett menet volt diákoknak, kísérő tanároknak egyaránt. Az írásbelin összetett feladatokkal kellett megbirkózni a versenyzőknek, ebben elméleti, illetve számítási feladatrészek egyaránt voltak.

A gyakorlati feladat titrálás volt, ami szerencsére nem okozott gondot Bencének. Ezek után a szóbeli már rutinfeladatnak számított, hiszen a levegővel kapcsolatos tudásról kellett tanúbizonyságot adniuk. Összességében Bence nagyon szépen teljesített, így országos 13. helyezést ért el a 32 induló közül.

Felkészítő tanára: Garamszeginé Szücs Ildikó tanárnő

Eredményéhez gratulálunk!


A Határtalanul vetélkedő eredménye

A 2022-23-as tanévben az előbbiekhez hasonlóan ismét megrendezték a Határtalanul vetélkedőt. Ennek témája a Kárpát-medence földrajzi, történelmi, néprajzi emlékei voltak. A csapatversenyben osztályok vehetnek részt, a 12. A osztály második alkalommal nevezett be.

Két forduló alapján lehet a döntőbe kerülni. Az első fordulóban tesztsorokat kell megoldani, két hónapon keresztül bármennyit ki lehet tölteni, minél gyorsabban és minél jobb eredményre törekedve. Ez alapján osztályunk a középdöntőbe jutott. Ekkor már online formában ugyan, az egész osztály részvételével 20 kérdésre kellett válaszolnunk. Ennek eredményképpen jutottunk végül a nagydöntőbe, amit június 8-án rendeztek. A maratoni hosszúságú versenyben osztályunk végül a 17. helyen végzett, ami az érettségik közepette nagyon szép eredmény.

A versenyen 300 fölött indultak osztályok, a nagydöntőbe 41 csapat jutott, ebben a mezőnyben értük el ezt az eredményt. Bár lemaradtunk az 1 millió forintos díjról, így is számos ajándékot és lehetőséget kaptunk és kapunk is majd a nyáron. Méltó lezárása ez az itt eltöltött négy évnek.

Gratulálunk az osztálynak. ( osztályfőnök: Hutvágnerné Róth Éva)

Országos környezeti vetélkedő -„SzabaduLÁSS – Juss ki a fogyasztás rabságából!”

A Magyar Természetvédők Szövetsége, a „SzabaduLÁSS – Juss ki a fogyasztás rabságából!” c.  országos környezeti nevelési vetélkedőjét hirdette középiskolás korú fiatalok számára. A három fordulós versenyben az első kettő -online megrendezett- forduló feladatait a (93 induló csapatból) legjobban teljesítő kilenc csapat juthatott be a harmadik fordulót jelentő országos döntőbe.

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumból a 9. A osztály tanulói közül Barna Bettina, Gallai Lívia Anna,  Kosztopulu Alexandra, Tóth Anna Sára összetételű (4g csillámpala) csapat is részt vehetett a vetélkedő  országos szóbeli döntőjén.

ELTE Füvészkertben megrendezett vetélkedő országos döntőjén a versengő diákok tudását és kreativitását egyaránt próbára tévő változatos feladatokat oldottak meg. Az egész napos vetélkedő végén a résztvevő csapatok ünnepélyes keretek között vehették át a helyezésüket igazoló oklevelet és a jutalmakat. A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumot képviselő   

   4g csillámpala nevet viselő csapatunk a vetélkedőn országos 5. helyezést ért el.

Szervező (tanár): Süveges Zoltán földrajztanár

A versenyről szóló beszámoló teljes terjedelmében itt olvasható: https://szig-dujv.hu/wp-content/uploads/SzabaduLÁSSkörnyezeti-nevelési-vetélkedőBeszámoló-2022.-jún.3-i-országos-döntőről.pdf

Teqball bemutató

2022. május 24-én a BE My Sport SE teqball-os fiataljai tartottak iskolánk diákjainak bemutatót.

Bemutatták az eszköszt, a teqball asztalt (ami magyar találmány), valamint a különféle sportágakat, a teqballt, a teqist, teqpongot, teqvolyt, qatchot, amely sportágakat ezen az asztalon lehet játszani. A fiatalok között volt két parasportoló is, ők is megmutatták, hogy az adott sportágakat hogyan játszhatják parasportolók is.

A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték a bemutatót. Miután a fiatalok minden sportágat ismertettek, a mi diákjainkon volt a sor, hogy kipróbálják az adott sportágat. Szívesen vetették bele magukat az ismeretlenbe, próbálták ki az általuk kiválasztott sportágat.

Diákjainknak kis ajándékcsomaggal kedveskedett a sportegyesület. Kellemes délelőttöt töltöttek el tanulóink megismerkedve újabb sportágakkal.

Flex Hungary Program – Tanulj az USA-ban egy teljeskörű ösztöndíjjal!

Egy szakmai, ugyanakkor kötetlen hangulatú délután keretében ismerkedhettek meg a diákok a Flex Hungary Programmal, mely egy egyedüli, teljeskörűen az amerikai kormány által támogatott ösztöndíj lehetőség, mellyel a 9. és 10. évfolyamon tanuló diákok egy teljes középiskolai tanévet tölthetnek az Amerikai Egyesült Államokban.

A kötetlen hangulatú előadás keretében GARAI ENIKŐ (ügyvezető) a kulturális csereprogramról tartott tájékoztatást, míg a korábbi Flex-ösztöndíjas ZÁNTÓ RÉKA személyes élménybeszámolójával ismerkedhettek meg az érdeklődők, hiszen a 2019-2020-as tanévét Arizonában töltötte.

Igazán tartalmas, élménydús délután volt, és nagyszerű lehetőséget teremtett arra, hogy a diákok első kézből kapjanak információt az ösztöndíjról és lehetőségeikről.

Szervező nyelvtanár: Udvardi-Bálint Éva

Újabb fizika sikerek!

A három fordulós versenyre közel ezer tanuló nevezett, ebből 300-an jutottak tovább a második fordulóba, s végül mintegy hatvanan vehettek részt a döntőben, melynek helyszínét hagyományosan a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium biztosította.

A döntőben a versenyzőknek számolással megoldható feladatok mellett fizikai összefüggéseket megállapító (teszt típusú) „gondolkodtató” feladatokat kellett megoldani. Önállóan kellett elvégezni és értékelni egy mérőkísérletet, fizikatörténeti (Bay Zoltán, valamint Öveges József élete és munkássága) kérdésekre kellett válaszolni, továbbá egy bemutatott fizikai jelenségre várták a versenyzők magyarázatát. A teljes általános iskolai fizika tananyag ismeretére szükség volt.

A nemes versengésben Pillár Bence 8.E osztályos tanuló III. díjat vehetett át,Süli Henrietta 8.E osztályos tanuló a 12. helyen végzett. Mindkettőjük felkészítő tanára Müllerné Ódor Marianna.

Beiratkozás 2022

Középfokú intézménybe történő beiratkozás folyamata a 2022/2023-as tanévre vonatkozóan

A 2021/2022. tanév rendjéről szóló 20/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet alapján a középfokú intézményekbe történő beiratkozás időpontja 2022. június 22-24. Pontos időpont alább olvasható.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 45/A. §-a leírja, hogy a középfokú iskolába történő beiratkozáskor be kell mutatni a személyazonosító igazolványt, valamint az általános iskolai tanulmányok befejezését igazoló bizonyítványt.

A rendeletben meghatározottak alapján a középfokú intézménybe történő beiratkozáskor az iskolában a személyes megjelenés kötelező, azonban a szülőknek vagy más törvényes képviselőknek lehetőségük van a beiratkozáshoz szükséges adatok előzetes, online beküldésére a KRÉTA rendszeren keresztül.

Online adatbeküldési lehetőség a beiratkozás előtt

 A KRÉTA rendszer e-Ügyintézés felületén 2022. június 15. és 2022. június 20. közötti időszakban lesz lehetősége a szülőknek vagy más törvényes képviselőknek, hogy gyermekeik adatait előzetesen, online módon beküldjék a középiskolába a „Beiratkozás középfokú intézménybe – BKI” folyamat segítségével. A szülő/törvényes képviselő részére a beiratkozással érintett gyermekének az általános iskolai KRÉTA rendszeréből – gondviselői jogosultsággal – lép be az e-Ügyintézés felületére, és onnan a „Beiratkozás középfokú intézménybe” menüpont felületén keresztül kezdeményezi gyermeke középfokú intézménybe történő beiratkozását.

A szülőknek vagy más törvényes képviselőknek lehetőségük van arra, hogy az elektronikus ügyintézés során a rendszer által létrehozott dokumentumokat kinyomtassák, és az aláírt dokumentumok másolatát feltöltsék a beiratkozás felület „A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, igazolások” blokkjába, amely másolatok az adatokkal együtt átkerülnek a középfokú intézmény felületére.

A beiratkozáskor történő személyes megjelenéskor az elektronikus ügyintézés során generált dokumentumok eredeti, aláírt példányát – amennyiben ki tudták nyomtatni – a szülők vagy más törvényes képviselők magukkal tudják vinni a középfokú intézménybe és ott le tudják adni.

Személyes beiratkozás

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 9. évfolyamára 2022. június 23-án az alábbi rendben tudnak személyesen beiratkozni:

  • 8:00-10:00: 9. A osztály tanulói (0003 mat.-fiz. és 0006 humán tagozatosok, helyszín: aula.

Osztályfőnök: Boldis Szandra

  • 10:00-12:00: 9. B osztály tanulói (0005 német és 0004 angol tagozatosok), helyszín: aula.

Osztályfőnök: Márkus Zoltán Sándor

  • 12:00-14:00: 9. C osztály tanulói (0001 általános tagozatosok), helyszín: aula.

Osztályfőnök: Aradiné Pécsi Csilla

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy 2022. június 23-án az iskola portáján 8:00-16:00 óra között egy üzlet segítségével (Balker Divat, Baja) lehetőség van a matrózblúzok megvásárlására. Ára: 5500 forint. Továbbá 2300 Forintos áron fekete ünneplő szoknyát is lehet választani.

  • A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 5. évfolyamára 2022. június 24-én 12:00 – 16:00 között tudnak személyesen beiratkozni, melynek helyszíne az aula.

Osztályfőnök: Koppányiné Sági Mónika Erzsébet


AZ ALÁBBI DOKUMENTUMOK SZÜKSÉGESEK A BEIRATKOZÁSHOZ

  • Postán kiküldött adatlapok kitöltve
  • Védőnői nyilatkozat
  • Fénymásolatok:
    • születési anyakönyvi kivonat (amennyiben névváltozás történt)
    • személyi igazolvány (ha a gyermek rendelkezik vele)
    • lakcímkártya,
    • TAJ kártya,
    • adókártya (ha a gyermek rendelkezik vele)
  • Általános iskolai bizonyítvány –záradékolva!
  • NEK azonosító számot tartalmazó adatlap a diákigazolvány igényléshez(Kormányablakban intézhető)
  • Egészségügyi kiskönyv(ek)

Köszönjük bizalmukat. Várjuk Önöket illetve gyermekeiket a fenti időpontokban.

Dunaújváros, 2022. május 19.

Kratzmajer Zoltán – intézményvezető


Ebédbefizetéssel kapcsolatos információ

Tisztelt Szülők, Tanulók!

Május hónapban a bankkártyás fizetés technikai okok miatt nem lesz elérhető az étkezési díjak befizetésekor.

Megértésüket köszönjük,
(Dunaújvárosi GESZ)

https://dunaujvarosigesz.hu/2022/05/13/technikai-problema/